Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Újra angol

2012.09.20. 15:01 - L.Moni

Már nagyon-nagyon várta csinike, hogy menjünk. Folyton kérdezgette, hogy mikor lesz már újra.

Tegnap délután végre voltunk :)

Gréti élvezte de Edina néni azt mondta, hogy sajna sok minden kiment a fejéből. Szerintem csak egyszerűen fáradt volt és a front miatt szétszórt, de természetesen elővesszük újra a cd-t amit adott Edina néni és hallgatni fogjuk. 

Hát átbulizta :(

2012.09.19. 19:22 - L.Moni

Éjjel 1/2 23-kor felkelt, próbáltam visszaaltatni de nem akart, inni kért és le akart jönni.

Lejöttünk, megkapta a kezébe a tabot és mesét indítottam neki. 

Volt hiszti, volt bújás, volt sírás és nevetés.

1 óra körül sikerült visszaaltatni, a nappaliban

Alig hogy elaludtam, arra keltem, hogy csinike ott sír a fejemnél. 

Hisztizett mert nem voltam mellette.

Ennyit az alvásról :)

Megnyugtattam, visszaaltattam.

Majd ébredt pasika.

Azért 3 után már mind a kettő aludt és így én is :)

Reggel 1/2 7-kor pedig indult a nap.

Beájult....

2012.09.18. 18:48 - L.Moni

.. az én minipasim.

A konyhában készítettük hármasban a vacsorát mikor láttam, hogy csukódik le a szeme, levettem a székről és mondtam neki, menjen be a kanapéra, perceken belül megyek be hozzá. De Ő nem, kint akart maradni, ott állt mellettem, egyszer csak ráborult a székre majd onnan leesett a földre. Szó szerint beájult. Gyorsan felkaptam, behoztam a kanapéra, fel se nézett közben. Azóta mozdulatlanul alszik, ébreszteni sem lehet.

17:29-kor ájult be.

Kíváncsi vagyok milyen éjszaka elé nézünk. 

Jó volna ha én is tudnék pihenni egy kicsit és nem bulizná át a fél éjszakát.

Teljes káosz

2012.09.18. 10:55 - L.Moni

Jelenleg a lakás katasztrófálisan néz ki. Tisztasági festés, csempézés, utóbbi nem volt tervezett.

Már nagyon-nagyon csúnya volt és nagyon zavart a fal az előszobában, látszott még a penészedés, na meg a két kis haramia "véletlen" firkálgatásai. Csinike ovis társának az apukája szobafestő és mi megkértük, jöjjön el és csinálja meg.

Az előszoba már el is készült vasárnap estére. Szombaton lekaparta a falat, lecsiszolta, glettelte a festő. Vasárnap pedig Csiszolta és festette. Két rétegben. Szuper lett. Jó látni, hogy ha ránézünk akkor szép, tiszta a fal......

A konyha még folyamatban. Ott csempézés volt. Első nekifutásra ott is festést beszéltünk. Aztán néztük a falat  a sütő mellett, hogy nagyon csúnya, ott legyen csempe, aztán beszéltük, hogy akkor a fürdő és nappali közti falon is legyen csempe, majd miután kihúztuk a "tornyot" amiben a sütő van, úgy döntöttünk ott is csempe lesz. nagy szerencsénk volt, a közeli Bauhausban volt ugyan olyan csempe mint ami a konyhában van, így nem kellett semmilyen kompromisszumot kötnünk :)
A csempézés, festés kész már ott is, "csak" pakolni kell. De az meg nem halad, mert Z nem tudja visszarakni a szekrényt így én nem tudok pakolni. Se a konyhában se a szobában, mert ha egyszer végzek a konyhával akkor a nappali lesz kifestve és átrendezve......

De anyu, hová megyünk?

2012.09.17. 13:02 - L.Moni

Ez a kérdés pénteken kora délután hangzott el, csinikém szájából. Oviból már ebéd után elhoztam, majd kettőkor beültünk az autóba és elindultunk. A végállomást csak én tudtam, Ők még csak nem is sejtették :) Minipasim elaludt az autókázás alatt, csinike meg folyton kérdezgetett, próbálta kiszedni belőlem, hová is tartunk.

Nem sikerült.

Egyszer csak leparkoltam, majd pár perc múlva beült mellénk Z és együtt leálltunk a munkahelyének parkolójába :).

Volt ám öröm, már egy ideje kérdezgette Grétike hol dolgozik apa, milyen az új munkahelye, hát most megtudta, megtudták.

Családi délután volt bent a cégnél, "kerti partival" ( igazából a teraszon volt hússütés:) ), sok játékkal, mókával.

Z munkatársai percek alatt szinte mindent megtudtak csiniről, pasikáról. Be sem állt Grétike szája egy percre sem. Gergő megfogott 2 Thomasos kis mozdonyt és azzal játszott, na meg a villanykapcsolóval.

Igazán jól éreztük magunkat, a szeles, hűvös idő ellenére. Este későn jöttünk el, minipasi el is aludt az autóban, de csinike is hamar kidőlt itthon.

Jó kis meglepetés volt nekik :)

 

Beindult a drága.....

2012.09.10. 18:07 - L.Moni

..... kicsi fiam. 

Ma délután úgy döntött, hogy Ő a tanuló bicikliével jön csinikéért az oviba. Én meg úgy voltam vele, miért is ne, hiszen a puding próbája az evés.

Elindultunk. 

Minipasi száguldott én meg futottam utána. Szabályok szerinte nincsenek, nem kell vigyázni az úttesten, nem kell lassítani útkereszteződéshez közelítve, ha kénytelenek vagyunk az úton menni akkor Gergő szerint a közepén kell....... Én meg nem engedtem neki a szabályok nélküli közlekedést. Volt hiszti és kiabálás útközben de azért hamar odaértünk és vissza is :) 

Nagyon beindult a drága, alig győztük Grétikével :)

Ebben a melegben mind a hárman kellően elfáradtunk. 

Azt hiszem meglesz a napi futásom pasika mellett :)

Már 5:)

2012.09.10. 15:07 - L.Moni

A Mi édes, drága minicsinink már 5 éves!

Imádnivaló hisztizsák, aki olyan nagylány már. 

Tegnap reggel azzal ébredt, hogy be lett-e fejezve a tortája. Naná, hogy be, éjjel, miután elaludt, megcsináltam. Egy rózsaszín nagy doboz tele csillagokkal és holdacskákkal, na meg a közepére vettünk egy szép hercegnős gyertyát :) Teljes volt az öröme.

Gabi jött ki, Sanyiék sajnos nem értek rá. De jó volt így is, sokat játszottunk (mondjuk csak mi, mert Z az ágyat nyomta a változatosság kedvéért, mint minden hétvégén).

Ebéd után kapta meg csini a tortát, az ajándékokat. Lego, minicsajos retikül, fa babák.......

Mindennek örült szerencsére. Viszont felvett egy új, rossz szokást. Ha meglát valakit rögtön kérdezősködik, hogy mit hozott neki. Tudom, gyerek tulajdonság, nincs olyan kicsi akinek ne lenne ilyen korszaka, de nagyon zavaró. Mondogatjuk neki, hogy nem szabad, de egyenlőre nem nagyon érti miért is csúnya dolog amit csinál.

Ezt leszámítva nagyon ügyes és okos, szépen rajzol, színez. Egyre ügyesebb a számok világában. A mesecsatornát "lecserélte" egy tudományos csatornára. Fizikai és kémiai kísérletek vannak rajta, tudományos magyarázatok. Nagyon érdekli, ha valamit nem ért, kéri magyarázzuk el. A hiszti sajnos megmaradt, de úgy tűnik tudjuk kezelni:)

Hát újra kezdődött az ovi

2012.08.22. 14:04 - L.Moni

Már várta a kicsi lány, kérdezte egyre többet, hogy mikor is mehet újra.

Ma reggel mehetett végre:)

Lelkes volt de kicsit visszafogott. Indiláskor azt mondta, hogy ebéd után hozzam haza, mert bizony Ő bent nem marad.Aztán mikor beértünk és találkozott a kis barátaival akkor megváltozott a hazajövetel időpontja. Csak 4 után kell érte mennünk :)

Van egy rossz hír is, a kedvence, Dettyke néni nem lesz vele. Reggel könnyes szemmel, mondta Detty, hogy milyen nagyon sajnálja, nagyon szereti Grétikét.

Remélem nem viseli meg nagyon cicust, hogy nem lesz vele minden nap.....

Furcsa volt.....

2012.08.22. 13:56 - L.Moni

..... újra találkozni a régi barátokkal.

Tegnap délután elmentünk Gyöngyiékhez. Már 3 éve nem találkoztunk, a gyerekek nem is emlékeztek egymásra. Azért feltalálták magukat :) Hamar elkezdtek játszani, mi meg beszélgettünk. Befutottak Szilviék is és újra együtt volt a kis csapat. Barnika+ Anna+ Grétike. 

Mindenki sokat nőtt, így főleg látszott, hogy milyen gyorsan repül az idő. Már nagyok! Gréti nem öltözött át fürdőruhára Barni előtt, mert akkor meglátja Őt ruha nélkül, amikor lányos dolgokról beszélgetett a két lány elküldték Barni, mondván Ő fiú és ne hallja.....

Gergőkém betelepedett Barni szobájába és játszott és játszott :)

Jó volt újra találkozni és látni ki, mennyit változott. Hallani kivel, mi történt :)

Most azt beszéltük meg, hogy igyekszünk sűrűbbre venni a találkozókat, hisz jól érezzük magunkat együtt.

Hisztik éjszakája...

2012.08.21. 10:37 - L.Moni

...van mögöttünk.

A tegnapunk nagyon pörgősre sikeredett, barátnőméknél voltunk Felsőpakonyban. Amolyan hagyományféle, hogy augusztus 20.-án együtt vagyunk mi négyen, na meg a családunk is :) Hisz jól érzi magát a csapat együtt.

Egész nap ott voltunk, a gyerekek medencéztek, rohangáltak, kiabáltak, veszekedtek és játszottak, játszottak és játszottak. Erőszakkal se lehetett volna őket lenyomni ott aludni.

Hazafelé a kocsiban mind a kettő beájult, itthon gyors fürdés és alvás tovább.

Elsőnek csinike ébredt és sírt, nem tudni miért, az nem derült ki. Apája nagy nehezen megnyugtatta és visszaaludt. Majd 3 óra körül pasika ébredt sírva, vígasztalhatatlanul. Semmi se volt jó, csak sírt és sírt. Z kiakadt, kiabált. Én meg próbáltam Gergőkét lenyugtatni. Nagy nehezen 1/2 4 után sikerült és visszaaludt. Ő viszonylag könnyen, Z és én már nehezebben.

Reggel elég fáradtan ébredtünk mind a ketten. Na de a két gyerek is nyűgös ám és fáradt....



süti beállítások módosítása