Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

A haramiakirály

2011.08.16. 13:37 - L.Moni

  Gergőcink hatalmas kópé ám, annak idején azt mondtuk csinikére, hogy nagyon eleven. Hát törpHerceg túltesz rajta. Mindent les el a nővérétől és hozzáteszi a saját gondolatát. 

Tegnap vásárolni voltunk, cicus próbálta a szülinapi ajándékát (görkorcsolyát kért és kap is) én meg pötikével ruhát néztem, neki. Míg válogattam a badyk között fél szemem rajta volt (el lehet ám képzelni milyen is így vásárolni, méretet eltalálni :) ) mikor összemértem 2 badyt, hogy mekkora a különbség, cirka 10 másodperce levettem róla a szemem, Ő már el is iszkolt. Pár sorral arrébb a ruhák közt bújkált :)

Valamelyik este cicus elaludt a nappaliban a matracon, Gergi még ébren volt. Felmászott a kanapéra és hasast ugrott csinire. Csak lestünk Z-vel. Gergi kacagott utána, csini szerencsére nem ébredt fel, na de utána a haramia újra felmászott a kanapéra és ismételni akart. Röptében kaptam el.

Mindenre felmászik, pár lépcsőfokot már megmászik. Egyedül csúszdázik! 

Imád kint lenni az udvaron. ha indulásról beszélünk hozza a szandálját és kéri fel magát az ölünkbe, ezzel jelzi, hogy adjuk rá és usgyi :)

Fogainak száma 9 vagy 10. 9 az tuti a 10. kérdéses.

Napközben már csak egyszer alszik. igyekszik semmiről sem lemaradni. Szent meggyőződése, hogy a napközbeni alvás elfecsérelt idő. Pont olyan mint a nővérkéje :)

Szerdán szemészeten voltunk ismét.

2011.08.13. 10:36 - L.Moni

Címkék: szemüveg vizsgálat szemészet

  Kicsi lányom szemébe már kedd este cseppentenem kellett. Nem igazán tetszett neki, sőt.... :( De sajnos kellett a vizsgálat sikerességéhez.

Hajnalban nagyon rosszul ébredt, engem keresett és nem talált, jött is vérhiszti pedig az apja rögtön ott volt mellette. Alig bírta lenyugtatni, mikor engem meglátott hozzám bújt és szinte rögtön vissza is aludt.

Reggelünk szokványos, rohanós reggel. Egy idegbetegnek tűnő apával aki minden reggel minket szid és dühöng, mert szerinte mi vagyunk folyton az oka annak, hogy a későbbi hévet éri el.

Vásárlás után jöttünk haza, cicus is feszült volt meg én is. Az idő csiga lassúsággal telt. Azért játszottunk, igyekeztünk jól érezni magunkat:)

3/4 1-kor indultunk, Z-t a Margit híd budai hídfőjénél vettük fel. Épp, hogy odaértünk kettőre. Csibike nagyon ügyes volt, szépen csinált mindent amit a doktornő mondott neki. És igen, sajnos szemüveges lesz. nem nagy dioptria, az egyik 0,5 a másik pedig 0,75 és pluszos mind a kettő. Inkább csak amiatt kell, hogy a takarás könnyebben menjen. 2 napig kell majd takarni a bal és 1 napig a jobb szemét. Majd ismét a bal jön...........

Novemberben kontroll vizsgálat, akkor eldől, hogy kell-e még takarni a szemecskéjét.

A szemüveget már megvettük, jövőhétre el is készül.

Sajnos ez van, ezt kell megszokni és ezzel élni. Én most kellően padlón vagyok, féltem csini kis lelkét a csúfolódó pajtásaitól, a sajnáló, gúnyos tekintetektől. nagyon nem akartam, hogy így legyen :( 

Amitől a szívem mélyén féltem.....

2011.08.04. 01:49 - L.Moni

Címkék: szemüveg vizsgálat szemészet doktornő kancsalság

 .....sajnos bekövetkezett.

Na de kezdem az elején.

Körülbelül 1,5 hónapja észrevettük Grétikénél, hogy néha kancsalít. Nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget, gondoltuk csak játszik. Mindig rászóltunk, hogy ne csinálja, elmagyaráztuk neki, hogy miért is rossz dolog. Ő pedig az utóbbi alkalmakkor már mondta, hogy Ő nem is szeretne bandzsítani. Ennek fele sem tréfa, az ember szeme meg nagyon fontos, így kerestem egy gyerekszemészt. Őket találtam szimpatikusnak, már a feltett fotók alapján is kedvesnek tűnt mind a két gyermekszemész és a szakmai előmenetelük is meggyőző. Mára (azaz tegnapra, már éjjel fél kettőkor írom ezt a posztot) kaptunk időpontot.

A választás jó volt. Egy roppant kedves doktornőt ismerhettünk meg Dr Csordás Erika személyében. Alaposan megvizsgálta cicust, maximálisan ért a gyerekek nyelvén. csinikém ügyesen válaszolgatott neki. Természetesen kérdezett minket is és mikor kiderült, hogy nekem műtve volt a szemem, Z-nek pedig + 2,5 a bal szeme már mondta is, hogy semmi jóra ne számítsunk.

Kiderült, valóban kancsalít néha cicus, a bal szeme a domináns, azt használja többször. Még nagyon az elején lett "elkapva", 5 max 10 fokos a kancsalságának a mértéke, szerencsére nem halogattuk sokáig az orvoshoz menetelt. 

Ami biztos, csinikém szeme le lesz takarva, valószínű csak pár hónapig, majd látni fogjuk milyen ütemben gyógyul. Ami még ezután jön, az a pupilla tágítás, annak segítségével tudja a doktornő megállapítani, hogy szemüveg is kell-e Grétikének vagy sem. Ha kell is szemüveg akkor az + és kinőhető. Elviekben. Ezt a vizsgálatot jövőhéten szerdán fogja megcsinálni. 

Én padlót fogtam. Mivel az én szemem nagyon rossz volt, bennem olt a félsz, hogy örökölhetik a gyermekeim. Olyan sokszor imádkoztam, hogy ne így legyen. Hogy ne keljen megismernie, milyen az élet szemüvegben. Milyen undokak a gyerekek, mennyit tudják piszkálni, gúnyolni......... Most szívből remélem, hogy nem így lesz. Ha kap is szemüveget cicus, akkor azok már annyira szépek, hogy öltöztet és nem csúnyít. A szemletakarást is már túlélte sok millió kisgyerek. Ha ez kell ahhoz, hogy rendbe jöjjön ám legyen. Csak nagyon nehéz elfogadnom a tényt, hogy rossz a szeme.

Ideális állapot

2011.07.31. 15:44 - L.Moni

Címkék: alvás ideális

 Mind a hárman alszanak.

Pötike a kocsiban.

Cicus a két személyes kanapén.

Z meg a három személyes kanapén.

Én is tudnék aludni, de nem merek. Gergőci ha felébred félek nem hallom meg. Kint a kocsiban meg ne sírjon a kis drága sokáig, egyedül.

Sok év után...

2011.07.31. 15:42 - L.Moni

Címkék: barátság szuper vendégek

 ....végre találkoztunk. 

Már nagyon régóta barátok vagyunk, sok mindent tudunk egymásról de sajnos eddig úgy alakult az életünk, hogy nem tudtunk találkozni. Ez most szerencsére megváltozott :D Tegnap délelőtt találkoztunk Aminával és I-vel a férjével. Ők jöttek el hozzánk látogatóba, a túlzsúfolt napjukba hál istennek minket is beillesztettek :)

Nagyon jó volt végre beszélgetni, látni őket. Kicsit izgultam mielőtt jöttek. Hogy milyen lesz, tudunk-e majd beszélgetni, nem lesz-e feszült a hangulat. De nem, minden olyan szuper volt. Mintha 1000 éve ismernénk egymást. Csak mondtuk és mondtuk. cicusék meg produkálták magukat közben. Pötikémet teljesen elbűvölte Ami hosszú barna haja, I csillogó szemüvege is kellően csábító volt :) Grétus meg mesét olvastatott velük. Sajnos nem tudtak sokáig maradni, mert rohanás volt az egész napjuk, de legalább tudtunk végre találkozni:)) 

Zavarba hoztak, mert mindkét törpi kapott tőlük ruhákat, könyvet és még Én is kaptam egy szuper cigánykártyás könyvet:) Mi meg nem is igazán készültünk. Na de majd ha mi megyünk hozzájuk akkor pótolom:)

Elvittek pár kis ruhát, hisz hamarosan beköszön hozzájuk a gólya. Grétikém előző este boldogan segített pakolni a dobozokba és lelkesen kérdezte, hogy ki is fogja kapni az Ő és a tesója kinőtt ruhácskáit.

Szuper volt a tegnap délelőtt:))

Csajszi....

2011.07.28. 11:39 - L.Moni

Címkék: ruha próba nadrág csajos szoknya

 a javából :))

Ma pakolásztam fent és egy dobozból kerültek elő ruhák, szoknyák. Mikor kaptuk Briguséktól még nagyon nagy volt csinikére, most az Ő mérete. Grétike mikor meglátta ujjongott örömében és rögtön vetkőzni kezdett. Végigpróbálta az összes ruhát. Illegett-billegett benne majd amelyikben a legjobban érezte magát újra felvette és most abban ül a kanapén.

Tegnap is ezt csinálta. Vettem neki két nadrágot, egy farmert és egy csini basanadrág szerűt. Ahogy visszaértünk a házhoz rögtön felpróbálta, aztán a farmert már le se vette. Meg kell hagyni, hogy nagyon jól áll neki, amolyan igazi nőcis csőgatya, és Ő még viselni is tudja :) Olyan nagyon tetszik neki, hogy este abban akart aludni, pizsi helyett :)

Igazi pasi

2011.07.26. 12:58 - L.Moni

Címkék: autó játékok brümmög

 Az én édes kisHercegem vérbeli pasi. 

Ma bementünk vásárolni a madarasba, hot-dog hozzávalókat kellett venni mert cicusom azt kért enni. Ha már ott voltunk szétnéztünk. 

Akkor pakolta ki a hölgy a mai napi akciós dolgokat. Naná, hogy ma játékokat áraztak le és naná, hogy autók is voltak közöttük. Gergikém meglátta és széles vigyorral nyújtotta oda a kis kezecskéjét. Választott két kisautót ( a kettő nem volt együtt 300 ft, meg is lepődtem, többre gondoltam) Már a bevásárló kocsiban is brümmögött és próbálta tolni a kisautót, itthon meg folytatta :)) Nem mutatta senki neki, a vérében van.

Csinike se maradt ám hoppon, kapott egy gyöngyös készletet, a belőle készült nyaklánc most is a nyakában van. Meg kapott mellé egy orvosi szettet (ezek is fillérekbe kerültek) Ma már meg lett gyógyítva Sárika a baba, a tanuló kutya, pöti, én és még ki tudja ki kerül sorra :))

Meleg majd hideg, front és nyűgösség hegyek

2011.07.23. 15:17 - L.Moni

Címkék: meleg nyűgösség front viták étvágytalan

Valahogy végigszenvedtük a hetekig tartó meleget, rossz volt, mert minden nap volt uv riasztás így szobaprogram kellett vagy olyan helyre kellett menni ahol nem tűzött a gyerekekre a nap. Az ikea erre a célra kiváló ám, légkondicionált, minden szinten van a gyerekeket lekötő játék kitéve és még a játszóháza is szuper :)

A gyerekek étvágya valahol elveszett, Gergi még csak-csak evett egy keveset de cicus átment fényevőbe. Gyakorlatilag egész nap elvolt a reggeli 1 db tejszeleten. Folyadékot  szerencsére ivott de enni nem volt hajlandó, pedig igyekeztem a kedve szerint főzni, hiába :( Evés helyett hiszti volt, rengeteg vagy inkább folyamatos. Mindig talált okot rá. Mivel Ő nyűgös és hisztis volt, Gergike hiába ébredt jókedvűen reggel átvette a nyűgösséget és így esténként már két nyűgös gyerek volt a leltárban :) 

Végre kicsit enyhült a hét elején a nagy forróság, hatalmas viharral váltotta a hidegfront a meleget. Gergike álomkóros lett, cicus kevésbé hisztis és végre visszatért az étvágya:)

Voltunk barátnőzni Gödön, a három csajszi (Míra, Zsozsi és Gréti) divatbemutatót tartottak. Folyton átöltöztek, szájfényt kentek a szájukra, a ruhájukhoz illő táskát kerestek......... MiniPasim randalkázott, az eső és hűvös ellenére belemászott a medencébe, lépcsőzött, élvezte, hogy a csajok el akarnák zavarni Ő meg azért is maradt. Báló meg Gegi pedig örömmel ijesztgették a csajokat :)

A két gyerek között már vannak viták, mind a kettő akaratos és megy a saját feje után, persze mást akar csinálni mint a tesó. Így perlekednek, cica kihasználja a nagylányságát és van, hogy fellöki pötikét, elveszi tőle a játékát. Nem játszik ám vele, leteszi 1 méterrel arrébb de azt nem engedi, hogy kisHerceg jól érezze magát. Imádják egymást de egyre hangosabbak :)

A hétvége......

2011.07.11. 10:59 - L.Moni

 strandoltunk és veszekedtünk.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat a strandon. szombaton Tőserdőn vasárnap pedig Szigetszentmiklóson voltunk. Nekik jól telt a hétvége.

Z-nek és nekem már nem. Jelen állás szerint a 17 éve tartó kapcsolatunknak vége. Én albérletet keresek, hogy tudjunk hová menni a gyerekekkel és munkát, mert mindenképpen vissza kell mennem dolgozni, a gyesből nem tudunk megélni hárman, na meg bőlcsödét Gergőkémnek. Utóbbit csak akkor tudok ha már meglesz hová költözünk, ha költözünk. 

Nagyon kicsi az esélye annak, hogy együtt folytatjuk. Nem egymással élünk már Z-vel hanem egymás mellett. A viták, veszekedések rendszeresek. Ha pedig próbálunk valami kompromisszumot kötni az első alkalommal felrúgja. Tudom, hogy bennem is van hiba de az, hogy ide jutottunk kettőnk hibája 50-50 %-ban ott voltunk mind a ketten. Persze Z szerint csak az én hibám.

Hát ez van :(

Egy éves státusz

2011.07.06. 17:33 - L.Moni

Címkék: védőnő vizsgálat magasság

 Levelet kaptunk a védőnénitől, Gergit már rég látta és meg is kell csinálnia az egy éves státuszvizsgálatot. Nem igazán örömmel, de elmentünk ma 11:30-ra hozzá. Gyermekeim nem hazudtolták meg magukat, hisztiztek, sikongattak. Akkora zajt csaptak ketten amit egy 20 fős oviscsoport nem tud. Na de nem ez a lényeg :)

Gergikém 79 cm, 10,29 kg, 46,5 cm a feje és 50 cm a mellkasa. Magasan a korosztálya felett jár:) Beszédfejlődése is kiváló és az akaratát is ki tudja fejezni:)

Ha már ott voltunk akkor megcsináltattam cicus státuszát is, semmi kedvem 2 hónap múlva újra menni, ráadásul Őt akkor már az oviból kellene kivenni egy 5 perces vizsgálat miatt. Merthogy 4 évesen is meg kell csinálni.

Csinikém 106 cm, 17 kiló, 50 cm a feje és 55 cm a mellkasa. Ő is jóval magasabb mint a korosztálya. Tett fel neki kérdéseket az Ági, mindre szépen felelt, megállapította, hogy semmiben sincs lemaradva, nem mintha ezt nem tudtam volna :)

Védőnő hónapokra letudva. Most szólt, hogy ne felejtsem el Gergőcim 15 hós oltását, majd utána szeretne minket látni. Szerintem majd megyünk jövőre, az is utána van:))



süti beállítások módosítása