Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Pécsi kirándulás - első nap

2012.06.01. 14:28 - L.Moni

Még Z kapta tőlem a névnapjára. Tavaly is szerettünk volna eljutni Pécsre de nagyon drága volt a szállás így lemondtunk róla. Most sikerült egy szép hotelben nagyon jó áron hozzájutni a szobához :) Boldogan fizettem ki a szobát és vártuk a pünkösdöt, az indulás napját :)

Reggel korán keltek a gyerekek, mentek Z-vel olajat venni a kocsiba én pedig befejeztem a csomagolást. 10 óra előtt sikerült elindulnunk, csinike végig ébren volt míg minipasink elaludt út közben. Még nem volt dél mikor odaértünk, mivel a szállást csak 2 után lehetett elfoglalni úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a tv toronyhoz. Lifttel lehetett felmenni egy étteremig majd 24 lépcsőfok volt a kilátóig. Fantasztikus volt a kilátás onnan. Csodaszép város Pécs. Kicsit hideg volt fent és fújt a szél de egyikőnket se zavart igazán, csodáltuk a várost. lefelé menet beültünk az étterembe egy kávéra a gyerekek meg egy fagyit ettek. Viszont még mindig volt időnk így útba ejtettünk egy másik kilátót. Nevét nem tudjuk, a szocializmusban készült de onnan is szép volt a kilátás, illetve sok volt a lépcső és a gyerekek tudtak rohangálni rajta :)

Ezután felmentünk a szálláshoz. Az erdő közepén, csodás kilátással volt. Nagyon figyelmesek voltak, a fő épületben egy lakodalom volt és, hogy nem zavarja a gyerekeket a zene éjszaka megkérdezték, hogy kérünk-e másik szobát. Gegőkének egy mini pótágyat tettek be, figyelvén arra, hogy Ő nem szereti a rácsos ágyat. Szuper volt a szobánk, igaz nem sokat tartózkodtunk ott :) Miután Z a fényképezőről átmásolta a képeket a gépre már indultunk is tovább, bementünk a belvárosba. Ettünk és hatalmasat sétáltunk a főtéren. Szerintem Pécsen van a legtöbb szökőkút. Legalábbis minipasi mindet megtalálta, belement, tapicskolt benne:) Persze csinike se maradhatott ki a jóból :) Fáradtan mentünk vissza a hotelbe, megvacsoráztunk majd gyors fürdés és alvás. Gergőke nem igazán találta a helyét, nehezen aludt el. Forgolódott, mászkált sokáig, de hát új hely, meg kellett szoknia a környezetet :)

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr354553086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása