Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

4.óra

2015.06.05. 19:24 - L.Moni

A mai napon nem csak Gergőnél voltam. Gréti osztályába is jelenésem volt. Méghozzá én tartottam a 4. órájukat Barbi nénivel együtt.

Bizony :).

A pedagógus napra készülünk és a gyerekek által készített ajándékot csináltuk meg. Vagyis csinálták meg a drágák, mi meg segítettünk ha kellett. Erika néni nem ellenkezett, boldogan átadta nekünk az osztályt arra az 1 órára, a srácok is örültek a változatosságnak. Még jól is viselkedtek és igyekeztek a virágokat is szépre csinálni.

Már lassan minden gyermek nevét tudom és ők is ismernek engem. Öleléseket kapok, mosolyokat, simogatást. Elfogadták, hogy sokszor feltűnök, segítek. Lehet tőlem kérdezni és válaszokat is fognak kapni. Jó köztük lenni.

Elröpült nagyon hamar az az 1 óra, szívesen maradtam volna még velük, de már mentek ebédelni és utána még tanulni.

Na majd legközelebb, mert biztos lesz.

Szeretnék és szeretném :).

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr398029944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása