Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Z és Gergő

2013.07.06. 15:08 - L.Moni

Címkék: tropicarium cápák apanap

Tegnap apanap volt Gergőkének.

Már napok óta mondogattam neki, hogy pénteken egész nap kettesben lesznek Én pedig csinivel leszek a kórházban.

Mikor jöttek el kicsit zokon vette, sírt utánam, hozzám akart bújni, de egy idő után lenyugodott majd el is aludt a kocsiban.

Ébredés után megbeszélték Z-vel, hogy mik a lehetséges programok és Gergőke a tropicariumot választotta. Mentek cápát nézni :) Mostanában ez a sláger nála, a halacskák a minden.

több mint 2 órát voltak bent és Ő lelkesen mindent megnézett.

Délután jöttek be a kórházba. Hoztak nekem reggeli-ebéd-vacsora gyrost rizs nélkül. A kórházban is jól érezte magát Gergő, játszott, rohangált. Mikor Z mondta, hogy indulá akkor elköszönt tőle és mondta, hogy szia apa, mehetsz. Persze Ő is ment. Kicsit sírt, hogy Én maradtam de megnyugodott.

Itthon ügyesen aludt, csak hajnalban ment át apájához. Aztán már hipp-hopp eltelt az idő és indultak értünk.

Most igyekszik ott lenni minipasi ahol én vagyok. Szemmel tart :) Hívta Z, hogy menjenek együtt vásárolni, de közölte, hogy megy vásárolni de csak velem :)

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr645393591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása