Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Első nap az óvodában

2010.09.02. 14:30 - L.Moni

Címkék: ovi beszokás

Nagyon jól érezte magát csincike. Ahogy beléptünk az ajtón rögtön fogta Andi néni kezét és ment vele játszani. Ismerkedett a többiekkel. Maximálisan feltalálta magát. Ügyesen tízóraizott a játszópajtásaival együtt. Nem foglalkozott velem szerencsére. Néha körülnézett, megállapította, hogy hol vagyok, ott vagyok, és játszott tovább.

Én persze elfelejtettem vinni a váltócipőjét és a váltóruhákat. Na de az pótolható:))

Alig akart délben eljönni, de akkor már Pötike ébredezett és kérte a cicit. Ő is nagyon jól viselkedett ám:) Még akkor elaludt a kocsiban, amikor az apját vittük a hévhez és végig aludt míg ott voltunk az oviban. Itthon persze "adjuramIstendemáriskéremaztacicit" sírást mutatott be:))

Ebéd után elégedetten közölte, hogy mehetünk is vissza az Andi nénékhez az oviba.

Határozottan jó volt nézni a lelkesedését.

Az első napot mint akadályt nagyon jól vette:))

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr202266756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása