Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Hétvége

2009.06.08. 10:37 - L.Moni

Szombat

Csodacsibe maghazudtolva a kelési szokásait csak 7-kor kelt, reggelizett majd irány az uszoda. Karcsi bácsi és Kriszti néni kellően meglepődött, hogy jött apa is. Az úszás megint nagyon jó volt. Cicus ügyesen merült, átúszott a víz alatti karikán, ugrált, úszott lelkesen. Teljesen kimerült. Miután hazaértünk csak lefeküdt és nézte a mesét kómásan. De nem aludt ám el, azt azért nem. Még a végén kimaradt volna valamiből. Felpörgette magát rendesen aztán csak 1 óra körül sikerült elaltatni akkor is mindössze fél órára. Délután apa kiment a házhoz, kivitte a beépíthető cuccokat a konyhába, mi meg elmentünk vásárolni. Fürdőruhát szerettem volna venni törpinek de 2 kis ruha lett belőle. Tudom, hogy van már neki épp elég de nem bírtam ott hagyni. Az egyik rövidnadrág+ poló a másik kis szoknya+ poló. Nagyon jól áll neki mind a kettő és igazi, könnyű nyári darabok. na meg egyet fizet kettőt kap akció volt:)) Miután hazaértünk evett, kakaóscsigát amit én sütöttem majd irány a játszótér. Fél 8-kor úgy kellett hazavonszolni. Sírt, hogy még maradna de már lassított felvételként mászott fel a csúszdára, homokozott. Így összeszedtem, fürdött, megvárta apát aki 9-kor jött meg majd beájult.

Vasárnap

Hajnalban áthívott és összebújva aludtunk 7-ig:)) Ébredés után reggeli majd kiment apával a házhoz a kétszemélyes céges autóval én meg BKV-val utánuk. Nagyon furcsa volt úgy utazni, hogy nem csacsogott mellettem csincike. Hiányzott. Kint extrán összekoszolta magát. Homokozott, pacsált, segített gazolni, takarítani. Felváltva csinált mindent. Mikor mihez volt kedve. Menet közben 1 órára kidőlt hozzám bújva majd folytatta a pörgést. Sikerült összekoszolni a falat apa legnagyobb bosszúságára (velem kiabált mert cica végighúzta a kezét a falon, mintha én bíztattam volna rá) Ki lehet javítani, nem vészes szerintem csak kicsit bosszantó. De hát lesz ott még sok tenyérlenyomat meg firka a falon. Délután elmentünk szavazni a helyi ovodába. naná, hogy kiszúrta az összes játékot. Baba, sütő, szék.............. Szépen mondta mindennek a nevét:)) Este már 9 előtt kidőlt és megint aludt 3/4 7-ig.

Az ekkori kelésekkel jobban ki vagyok békülve mint a 6 órásival. Remélem megörzi ezt a szokását hosszabb távon.

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr51170985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása