Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Meglepetés csomag Aminától

2010.12.11. 13:50 - L.Moni

Címkék: öröm ajándék csomag meglepetés finomság

Amina egy nagyon kedves barátnőm, akivel sajnos még sosem találkoztam személyesen hisz itt a virtuális világban ismertük meg egymást, küldött nekünk egy meglepi csomagot.

Kapott Gergőci egy édes nyunyiMacit, Grétuska egy nagyon szép horgolt angyalkát (akinek főhelye lesz a karácsonyfánkon) kaptunk házi vaniliáscukrokat és karácsonyi cappucinot. Na meg isteni finom kekszet és muffint :))). A kekszre kicsi lányom azon mód lecsapott és a tegnapi nap folyamán be is termelte. Majd megkért, hogy én is süssek majd neki ilyen finomat. Mára a muffinnak is hűlt helye:)). Nemhiába ír gasztroblogot Ami, finomakat készít:))

Az előzmény az az volt, hogy jelentkeztem nála egy játékra még az év elején. Én azóta teljesen elfelejtkeztem róla. Mikor Ő eszembe jutatta akkor azt hittem majd kapok valami kis apróságot amiről Ő juthat eszembe. Arra nem is gondoltam, hogy Ő az egész családot elhalmozza nagyon nagy örömet okozva mindenkinek:)

Itt is nagyon szépen köszönjük Ami:)))

Ha a fényképező fel lesz töltve akkor fotózom a meglepiket.

 

Egyes számú közellenség

2010.12.10. 20:23 - L.Moni

Címkék: zokni ellenség levesz

Mert ám ilyenje is van Gergőcinek. Na nem egy személy, de nem ám. Az Ő legnagyobb ellensége a zokni.

Bizony, az a fránya lábmelegíté amit az emberek 99 %-a hord lelkesen.

Gergó is lelkes, csak épp nem a viselésében:)

Mindegy, hogy milyet adunk rá. Vékonyat vagy vastagot, mintásat vagy egyszínűt, bokazoknit vagy térdig érőt, Ő nem tűri meg a lábán. Nem telik el 5 perc az öltözéstől számítva és már adhatjuk is újra rá :))

Ha ki "akarok" tolni vele akkor harisnyát kap. Na olyankor kifejezetten örjöng, hogy nem tudja levenni. Ha harisnyás napunk van, akkor kap még pluszban egy zoknit. Legyen mit levennie, nekem mit mit feladnom naponta akár 100 alkalommal :)

Egy hétig anyanap minden nap

2010.12.06. 15:42 - L.Moni

Címkék: gyógyszerek antibiotikum fülgyulladás elesett kötőhártyagyulladás

Megjártuk a doktornénit. Vírusos kötőhártyagyulladás és fülgyulladás. Kapott csiripke szemcseppet, szemkenőcsöt, antibiotikumot, orrsprayt. Ha nem javul a füle akkor a fül-orr gégészetre kell vele menni. De a doki szerint a fülgyulladás szerencsére még az elején van. Talán időben elcsíptük és nem kell majd felszúrni. A szeme nagyon csúnya és most már fáj is neki. Hevesen tiltakozik a cseppek és a krém ellen. Én meg lefogom és cseppentek majd kis idő múlva bekenem neki. Nagyon rossz őt sírva látni, de az a fontos, hogy meggyógyuljon.

Ha már ott voltunk mondtam a dokinak, hogy Gergike esténként csúnyán köhög. Megnézte, csak egy kicsit piros a torka. Írt fel nekem claritint, hogy az anyatejen keresztül majd hat neki, és azt mondta, hogy a lándzsás utifű napi 2 alkalommal fél milli maradhat. Eddig saját kútfőből így adtam neki. Vész esetén, ha hirtelen romolna, kapott valami köptető szerűt. Kiváltottam azt is. Ha kell akkor nem rohangálunk érte.

A gyógyszertárat már megjártuk, de sajna elfelejtettem, hogy nincs itthon kamilla. Ma még azt be kell szerezni. Hamarosan úgyis indulunk apa munkahelyére, majd útközben valahol veszünk.

A holnapunk már a gyógyulásnak lesz szentelve teljesen. A mai nap a rohanásról szól.

Beteg

2010.12.06. 09:39 - L.Moni

Címkék: beteg fájdalom félelem fül

Csiripcicánk sajnos megbetegedett.

Az a fránya füle:(. Nagyon fáj neki.

Már szombaton is fájlalta de akkor még nem volt vészes. Enyhe hőemelkedés volt mellé. Kapott fájdalomcsillapítót és az elég volt. Tegnap már hihetetlen nyűgös volt. Apája már hozzá se érhetett, csak anyu. A fájdalomcsillapító csak rövid időre hatott. Az éjjel, lázcsillapító ellenére, forró volt a kis homloka. Reggel hívtam az ovit. Nem megy Grétike, pedig ma megy oda a Mikulás bácsi. Hát ebből sajnos most kimarad.

Ha minden igaz, akkor 11-től rendel a doktornéni. Viszem hozzá csodacsibét. Életében talán először fél tőle. Ma reggel már alkudozott velem, hogy ne menjünk a doktornénihez. De ebből most nem engedek. Inkább kapjon antibiotikumot. A homeopátia ehhez már kevés és számomra az a fontos, hogy cicusom meggyógyuljon.

Most csak fekszik és nézi a mesét. Közben fogja a fülecskéjét. Fáj neki.

Remélem 1-2 nap és rendbejön, na meg azt is, hogy a drága kisHerceg nem kapja el az imádott nővérkéjétől.

Gyerekszáj

2010.12.05. 11:44 - L.Moni

Címkék: gyerekszáj jókedv mosoly

Tegnap este szórakoztatta Grétike Gergőcit. Énekelt neki.

"kop-kop kalapács
zöld az abla
gyere ki te tuba néni
vár a tuba kislány"

 

Ma reggel az apukája szépen megfésülte és feltűzte a haját. Az egyik hajgumi elszakadt. Csiripcica rögtön lereagálta:

"elszakitottad (a hajgumit),
gratulálok anyukám...."

Ott kotnyeleskedett a konyhában körülöttem. Bekapcsoltam a gofrisütőt és hiába kérleltem nem tágított mellőle, folyton piszkálni akarta. Mikor már a szép szó nem használt azt mondtam neki, hogy ha esetleg megégeti vele magát nem fogom sajnálni, mert én épp elégszer figyelmeztettem. Majd inkább nevetni fogunk apájával együtt (ez persze nem igaz). Nem sokkal később sütöttem ki a gofrit, cicus kijött a konyhába. Csípőre tette a kezét, összehúzta a szemöldökét és megszólalt:

"anya vigyázz, mert megégeted a kezed
aztán röhögni fogunk rajtad apa, meg én"

 

Anyu, mikor jön már?!?!?!?!

2010.12.03. 13:33 - L.Moni

Címkék: mikulás várakozás csizma

Csiripcica nagyon türelmetlenül várja a Mikulást. Naponta többször kérdezi, hogy megjött-e már.

Vasárnap óta ólomlábakon vánszorog számára az idő. Akkor tettük ki az asztalra az általunk készített adventi koszorút és gyújtottuk meg rajta az első gyergyát. Teljes lázban égett/ ég most is.

Az oviban is folyton erről beszél a kis csoporttársaival együtt:)

Ma reggel kellően megijedt. Nem volt hajlandó reggelizni én meg mondtam neki, hogy akkor ma este ne is tegye ki a csizmáját mert nem fog hozzá jönni a Mikulásbácsi.

Rögtön meg tudta enni a májas kenyeret:)

Hosszú napunk lesz

2010.12.03. 09:05 - L.Moni

Címkék: hajnal pocak sírás fáj nyűgös

Az már biztos:(

Gergőke hajnali fél 2-kor felébredt. Nem volt éhes hanem fájt a pocakja na meg még mindig az a fránya fog. Sírt és sírt. Kapott panadolt bekente az ínyét de nem segített. Kapott inni, alig 20 millit fogadott el. Kapaszkodott a kezembe és panaszkodott és panaszkodott. Nagy nehezen visszaaludt. De reggel fél 6-kor folytatta tovább:(

Azóta is nyafka. Folyton kézben lenne és bújna. Most épp a játszószőnyegén fekszik és zenét hallgat. Kafkazkát. De legalább kicsit nem sír.

Így nagyon hosszú lesz a napunk. Ráadásul délután jön a faluba a Mikulás, ovi után odamegyünk csiripkével:)

Remélem Gergőcike miatt nem kell sztornózni ezt a programot.

Vérszegény csiripke

2010.11.29. 11:56 - L.Moni

Címkék: vas alacsony folsav vérszegény

Ma végre sikerült beszélnem a doktornővel.

Sajnos a félelmem bebizonyosodott:(

Az én kis tündérkém vérszegény, mint én voltam gyermekkoromban, na meg most is:( 3,1 a vérében a vas értéke. A normál tartomány az 9-20 között mozog. Ettől az övé sajnos nagyon messze van.

Egyenlőre vascseppeket kap és folsavat (ha apa kap hazafelé jövet). Később, ha ezek hatására nem javul, akkor lesz szuri. Szívből remélem, hogy azt elkerüljük. Sajnálnám, ha már ilyen kicsiként hosszú hónapokon keresztül kéne hordani, injekciókúrára.

Az első hó

2010.11.27. 10:52 - L.Moni

Címkék: játék hóember olvad

Ma reggelre leesett az idei első hó.

Törpcukor mikor felfedezte rögtön ki akart menni. Rohant át a hálóba és felébresztette az apját. "esett a hó, esett a hó, menjünk ki hógolyózni" kiabálta.

Én kissé kómásan próbálta kicsit lenyugtatni nem sok sikerrel.

Levonultunk  a földszintre. Megcsináltam a reggeliket, megszoptattam Gergőcit. Előszedtem az overálokat és irány ki a hóba.

Sajnos túl enyhe az idő és eléggé olvad a hó. De azért egy hóembert sikerült építenünk:) Ráadásul meg kellett állapítanom, hogy fejlődőképes vagyok. A tavalyi hóemberhez képest az idei díjnyertes lehetne:))

ez a tavalyi

ez pedig az idei első hóból készült :)

Cicus sajnos elég idétlen arcot vág, mint mostanában majdnem minden fotón.

Gergőke is kijütt velünk, de Ő azt csinálta ami számára a legjobb elfoglaltságok egyike, aludt:)

Grétike nagyon jót játszott, külön öröm volt, hogy menetközben kijött az udvarra a szomszéd kisfiú, Barni is. Alig bírtam berángatni csiripkét. de sokáig nem lehetett kint, hisz még nincs teljesen rendben a megfázása után.

Tükör

2010.11.27. 10:37 - L.Moni

Címkék: tükör játszószőnyeg felfedez gergőke

KisHercegünk játszószőnyegének egyik sarkán van egy kis tükör. Eddig még sose foglalkozott vele. Mindig csak a lelógó játékok keltették fel a figyelmét. Na most ez változott. Az utóbbi időben már minden érdekli, minden után nyúl, igyekszik felfedezni.

A szőnyegén is elkezdett forgolódni, mászkálni, nézni mi hol van.

Forgolódás, nézelődés közben felfedezte a tükröt. Nagyon mókás volt:)

Kinyomta magát és nézte mit csinál az a másik baba, ott lent a szőnyegen.

Ugyan azt tette:)

Majd közelebb hajolt.

És a másik baba is közelebb hajolt:)

Kinyitotta Gergi a száját.

A másik baba is kinyitotta a száját:)

Gergő hangosan sikoltozott.

A másik baba is kinyitotta a száját de nem jött ki onnan hang:)

Kb 10 percig szórakoztatták"egymást" Ő és a tükörképe:) Mi meg dőltünk a nevetéstől:) Próbáltam elmagyarázni Gergőkének mi is az a tükör és mit is lát benne, na de ezt szerintem még nem érti.

Azóta is rácsodálkozik néha a "másik babára" ha éppen arra jár a szőnyegén:)



süti beállítások módosítása