Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Undok egy világban élünk :(

2014.06.25. 19:21 - L.Moni

Még pénteken történt velünk.

Elvittem a gyerekeket úszni. Elég régóta ugyan arra a helyre járunk, ügyesen bemennek a minik, köszönnek megkapják a karszalagot, szekrénykulcsot és mennek is átöltözni. Most is így volt. Ügyesen és gyorsan átöltöztek és mentek is Laci bácsihoz a medencéhez én pedig leültem egy asztal mellé és tanultam. Mikor végeztem mentünk le az öltözőkhöz és míg törölköztek nyitottam volna a szekrényt.

De nem kellett nyitnom, nyitva volt és a gyerekek összes ruhája, hátizsákostól eltűnt!

Kiakadtam egy kicsit, na jó nagyon.

Megnéztem a mellette lévő szekrényeket, sehol, semmi.

Szóltam a recepción, meglepődtek és Ők is lejöttek a szekrényekhez és persze, hogy Ők is mindent megnéztek és nem találták. Előkerült az igazgató, megnézték a kamera felvételét, ne látni, hogy valaki kisétált volna a hátizsákkal.

Fogtam a telefonom és rendőrt hívtam. Nem az érték miatt, hanem azért mert idegesítő számomra, hogy "kis érték, nem gond, hagy vigye" rendszer működik Magyarországon.

Kijöttek, közben a gyerekek sírtak, meglepődve érzékelték, hogy velük is történhet ilyen. Amiről eddig csak hallottak, ami olyan távolinak tűnt. Most az Ő ruháikat, kedvenc papucsukat vitték el.

A rendőrök rendesek voltak, gyorsan kiértek, meghallgattak majd Ők is megnézték a szekrényeket, persze Ők se találtak semmit! Kérdezték teszek-e feljelentést és Én úgy döntöttem, teszek. Felvették az adataimat, panaszomat, egyeztettek a recepciós hölgyekkel. Az Ő adataikat is felírták majd eljöttünk. A telefonszámom azért megadtam, ha bármi van fel tudjanak hívni az uszodából.

Hazaértünk, Gergőm vigasztalhatatlan volt, kérte a pókemberes felsőt és a papucsot. Nem értette, hogy miért nincs ha el is vitték akkor a rendőrök miért nem hozták vissza neki? Csalódott volt, de nagyon. Sírdogálva aludt el, a karjaimban.

Reggel csörgött a telefonom, az uszodától hívtak. Megtalálták a ruhákat, táskástól. Abban a szekrényben volt amit többen átnéztünk, Én, a két recepciós és a két rendőr. Akkor persze üres volt, szombat reggelre meg valahogy belevarázsolódott minden és be is záródott az addig nyitva lévő szekrény!!!

Gondolom, aki kivette a dolgainkat nagyon ledöbbent azon, hogy kihívtam a rendőröket és feljelentést is tettem, inkább visszarakta mint, hogy a rendőrök találják meg nála.

A gyerekek örültek nagyon :) én is megkönnyebbültem de azért maradt bennem tüske. Nem az uszoda miatt, Ők maximálisan együttműködőek voltak. Az ember/emberek miatt! Aki/akik szemrebbenés nélkül elvette/elvették a gyerekek ruháit. Lopni bűn, de gyermektől lopni még rondább dolog.

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr116416387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása