Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Ennyit a magyar egészségügyről

2013.05.07. 12:29 - L.Moni

Címkék: szakrendelés fülészet Heim Pál

Ma rendel a Heim Pál gyermekkorház rendelőintézetében Farkas doktor úr, aki műtötte 2 éve Grétikét.

Direkt máig irattam ki csinikét a gyerekorvossal, hogy ne legyen bekavarva az oviban.

Reggel keltünk időben, készülődés, öltözés. Időben elindultunk, kicsit nagy volt a forgalom, de azért lehetett haladni.
 A rendelés 8:30-kor kezdődik elviekben. Odaértünk, sorba álltunk a kartonozóban majd a hölgyemény közölte, hogy nincs ma fülészeti szakrendelés mert konferencián vannak az orvosok.

Kicsit kiakadtunk, sőt nem is kicsit!

Sehol egy kiírás, egy cetli, a honlapjukon egy nyúlfarknyi hír se erről.

Pedig egy konferenciát nem előző nap írnak ki, hanem már hónapokkal előre megvannak az időpontok.

Lazán semmibe veszik a gyerekeket és a szüleiket. Nem hiszem, hogy olyan nagy dolog lenne megfelelően tájékoztatni a pácienseket és a szülőket.

Most variálhatjuk át a jövőhetet, hogy megnézessük Grétike fülét.

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr965286241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása