Ez a bejegyzés most nem a gyerekekről szól, hanem az apjukról, Z-ről.
Beteg.
No nem nagyon de Ő meg van róla győződve, hogy igen.
Szerda este hányt és rosszul volt, majd rázta a hideg. Megmérte a hőjét, 36,9 !! és erre közölte, hogy ez már magas. Legalábbis szerinte. Elviselhetetlenül nyűgös, nem lehet hozzá szólni. Mindenért morog és persze "haldoklik".
Elhiszem, hogy rosszul van, hogy gyenge, hogy fájnak a végtagjai. Tudom milyen érzés, hisz egész kedden én is ennek a fránya vírusnak a társaságában voltam. Valószínű tőlem kapta el. Én is gyenge voltam csak épp nekem hasmenésem volt és nem hányingerem. Na meg pluszban társult hozzá egy nagyon kellemetlen lábfájdalom, sok-sok apró tűvel szurkálták folyamatosan a lábaim. Legalábbis úgy éreztem/érzem. Én is nyűglődtem, de mellette voltam bevásárolni a két gyerekkel, főztem, vasaltam. Csináltam amit kellett. Oké, délután aludtam a gyerekekkel és amikor csak lehetett pihentem, de nem feküdtem egész nap és nyűglődtem elviselhetetlenül.
Miért van az, hogy ha egy nő beteg akkor Ő mellette éli tovább az éltét és csinál mindent amit szokott, esetleg lassabban, de megcsinálja, de ha egy férfi beteg akkor az haldoklik a legegyszerűbb kis betegség tünetei miatt is, és persze elvárja a teljes körbeugrálást, kiszolgálást?!
Ez nagyon érthetetlen számomra :/
