Sajnos a téli szünet változást hozott a Gréti-ovi kapcsolatba. Ráadásul nem túl pozitív változást. Mostanáan sír az oviban. Van, hogy csak 1-2 percig a déli alvásból való ébredés után, de volt már rá példa, hogy több mint 15 percig sírt kétségbeesetten és engem követelt. Ketten alig bírták lenyugtatni. Mikor mentem érte még a kis csoporttársai is avval fogadtak, hogy cicusom sírt :( Ha vége a táncnak és én nem várom kint az ajtónál rögtön kétségbeesik és sír, ha úszás után száll le a buszról és nem lát engem, pedig ott vagyok ám, rögtön sír.
A szünet alatt rájött, hogy jó dolog itthon lenni Gergőcivel és velem. Na meg a sok betegség meg ki tudja még mi újra extra anyássá tette. Ami engem nem zavar, sőt :)! Csodás érzés mikor szorosan hozzámbújik, mokir rámnéz a ragyogó szemével és szavak nélkül ott van benne a mondandója: szeretlek anyuci.
De az ovit nem értem. Imád menni, szereti a játszópajtásait, az ovónéniket. Őt is szeretik ott nagyon. Az összes ovónő névről ismeri és nem mennek el mellette simogatás vagy egy kedves szó nélkül. Ő akar bent aludni, nem én eröltetem. Majd minden nap megkérdezzük tőle, hogy mit szeretne, ebéd után vagy alvás után menjek-e érte. A válasz mindig az alvás után. Aztán meg kétségbeesetten sír és engem keres. Az ovónénik meg a barátai pedig Őt vigasztalják.
Remélem elmúlik idővel és nem viseli meg túlságosan a kis lelkét.
