Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Szülői az oviban

2010.09.29. 13:46 - L.Moni

Címkék: döntés ovi szülői csana

Tegnap délután fél 5-kor volt az első szülői az oviban.

Z sajnos késett így a két törpével indultam el, reménykedve, hogy az apjuk utolér. Sikerült pár percet késnem de szerencsére nem volt gond belőle. Grétikét és Gergőcit is bevittem a szülőire, sok választásom nem volt.

Sok érdemleges dolgot nem mondtak, megbeszéltem az ovónénikkel, hogy mit kellene majd vinni, mik a közös költségek. Mikor is kezdhetne. Az egyikük nagyon szimpatikus, Ő lesz Grétike kedvence, a másik is aranyos.

A szülői közben beesett Z és kiment csinikével az udvarra játszani. Én meg szülői közben döntöttem. Válltunk.

Közelebb van, sokkal több egykorú gyermek van együtt. Inkább neki való fejlesztő, játékos feladatok.

Pénteken délelőtt már bemegyünk 1 órára, hogy szokja. Hétfőn már kicsit hosszabb időre. Kedden meg már ott is fog ebédelni ha minden jól megy.

Nagyon sajnálom, hogy nem megy többet csanába, mert nagyon kedvelte/kedveltük az óvo néniket, a helyet. De a mérleg nyelve erre billent. Andi néniék nem haragudtak. Nagyon sajnálják, hogy eljön csibikénk. Mondták, hogy a központi figurájuk volt Grétike. Mondták, hogy szépen van nevelve, érdeklődő, nagyon gyorsan tanul. Nem kicsit vagyok rá ám büszke:)))))

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr512332175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása