Reggel én extra nyűgösen ébredtem hajnalban. Felvonultam a félig berendezett gyerekszobába olvasni, regenerálódni. Kevés sikere lett. Miután cicus és Z felébred lejöttem hozzájuk nyűglődni. Sikerült egy kicsit visszaaludni és regenerálódni. Ébredésem után cicussal beszélgettünk hová menjünk ma. Játékkiállítás vagy a Budai vár. A játékkiállítás mellett döntöttünk. Apája hallgatta a beszélgetést, közben próbálta megcsinálni a szülei számítógépét, sajna nem sok sikerrel. Már az útvonalat nézegettem, hogy merre is menjünk. Megéri-e kocsival végig, vagy esetleg valahol letenni az autót és bkv-ra ülni. Egyszercsak megszólalt Z könnyes szemmel: Nem érdekel mennyi munkám van. Nem érdekel, hogy a szobát kellene csinálni. A délelőtt csakazértis a tiétek lesz. Veletek megyek!

És jött is:)))

Legnagyobb örömünkre:))

A játékkiállítás jó volt. Mondjuk rengetegen voltak. Nem figyeltek egymásra az emberek, tolakodtak, lökdösődtek. De ott volt velünk Zoli. Cicát le se lehetett vakarni róla. Fogta a kezét, ült a nyakába. Vele festett katicát. Itta a szavait amikor megnéztük a Vajdahunyad várban lévő állandó mezőgazdasági kiállítást. Érdekes, az jobban lekötötte csinikét. Olyan mint én. Nem szereti igazán a tömeget, és ott bizony nem voltak túl sokan. A régi szerszámok, állatfigurák, házak pedig lekötötték a figyelmét. Aztán volt vattacukor, kért kutya formára hajtogatott lufit és kapott egy igéretett fagyira:)

Hazafelé kerestünk egy cukrászdát és ettünk fagyit. Grétike csokisat kért. Áztathatom is este a ruháját:). A fagyi után meg beájult. Az egyik percben még a lufijával vitatkozott, a következőben meg már előre billent a feje.

Olyan jó volt ez a délelőtt. Ránkfért már egy ilyen családi nap.

Oké, tudom, hogy most így lassabban halad a lakás. De az ilyen programokra is szükség van. Néha fel kell töltődni energiával, hogy aztán újra lehessen folytatni a munkát.