Senki se mondta neki, nem is tudom hol hallhatta. De így hív minket:) Édes apa, édes anya. Így, pici szünettel. Van amikor még azt is mondja, hogy szeretlek édes anyuci vagy apuci. Na én ettől kész vagyok. Könnyes lesz rögtön a szemem. Olyan jó, szívmelengető érzés ezt hallani! Olyankor arra gondolok, hogy nem szeretném, hogy ez a korszaka elmújon. Ez az édes, szeretni  való korszak. A rajzolgatásokkal, gyurmázással, verstanulással. "Ez mi", "az mi" és "miért" kérdésekkel együtt.

Aztán elkezd hisztizni. Jön a nem és máris másképp gondolom. Alig várom, hogy vége legyen ennek a korszaknak:))

Majd rájövök, hogy mindig volt valami ami miatt nehéz volt, de mindig csak a szépre koncetráltunk. Hát most is azt tesszük inkább.

Az új szavak, a becézgetések, az ölelések. A napról-napra feléledő, újra és újra friss infokat igénylő tudásvágy. Na meg az édes apa meg az édes anya.