Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Falunap vagy valami olyasmi

2009.08.22. 12:49 - L.Moni

21.-én délelőtt elmentünk a helyi ünnepségre. Augusztus 21.-ei ünnepség. Szerintünk egyszerűen csak falunap.

A gyerekekre gondoltak a programok szervezésekor. Volt arcfestés, lehetett gyurmázni, gyöngyöt fűzni, festeni, nemezelni. Voltak különböző családi vetélkedők. Tombolahúzás, bográcsban pedig főzték az ebédet.

Grétikém szerette volna ha kifestik az arcát. Nagyon ügyesen, türelmesen végigülte ahogy a megrajzolták neki a pofikáját. Mi más lehetett volna mint cica. Tetszett is magának kellőképpen. Na meg sokan mások is el voltak rgadtatva tőle:)

Arcfestés után gyurmázott az apukájával addig én csináltam neki egy telefontartót amit majd a nyakába tud akasztani. Majd a festés (maszatolást) sem hagyhatta ki. A gyöngyfűzés viszont nem tetszett neki. Mivel nem engedtem meg a haramiának, hogy az apró kis gyöngyöket mind szétszórja hamar továbbállt onnan.

Kapott lufit, csokit, cukrot, rengeteg bókot.

Igazán el lett halmozva a kishölgy:)))

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr621330572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása