Még javában tart a műtét utáni szobafogság.
Hát mit mondjak, 2,5 éve márciusban mikor kint hideg volt sokkal, de sokkal könnyebb volt elviselni a két gyerekkel a bezártságot.
Most szenvedés van és unatkozás. Pedig próbálkozom ám. Kísérletezünk csinivel, társasozunk minipasit is bevonva, olvasok nekik, feladat lapozunk.........
De hiába találok Én ki bármilyen jó kis dolgot, kint száz ágra süt a nap, igazi strandidő van, itt a nagybetűs NYÁR és Mi nem mehetünk sehová. Tudom, csak 2 hét, tudja ezt csinike is és Gergőke is, mégis csigalassúsággal telnek a percek, órák, napok. Állandóan vitatkoznak, marakodnak. Gergőm csábítaná ki játszani Grétikét, de Ő hősiesen mondja, hogy nem mehet, mert nem engedi a doktor bácsi.
Be is betartjuk, nem fogunk menni sehová, nem kockáztatunk egy esetleges fertőzést vagy épp sebfelszakadást. Most az a cél, hogy Grétike jól halljon, ha ennek ez az ára akkor ezt csináljuk végig, együtt :) Közben reménykedünk, hogy tisztul az arcüreg és nem lesz szükség ősszel az endoszkópos műtétre.
