Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Évzáró, már megint

2012.06.04. 20:43 - L.Moni

Elröpült az év. Csiniéknél megvolt az évzáró. Május 30.-án, szerdán. 

Ünneplős ruhát még reggel bevittük és délután 1/4 4-re kellett mennünk. Én rendeztem a virágot a nevelőknek, így év végén azzal köszöntük meg a munkájukat a szülők nevében.

Egy szép műsorral készültek a gyerekek erre a napra. Csinikém is énekelt, szavalt :) Jó volt nézni őket. Mind a 3 csoport előadott valamit. Így elég hosszúra sikeredett de a kicsiknek volt türelmük kivárni. Gergőkémnek persze nem, folyton próbált odaszökni az Ő cicaborsójához (bizony, így hívja sokszor) Próbált kicselezni, azt mondta nekem megy csúszdázni aztán persze irányt váltott és próbált beszökni csini mellé. Persze nem jött össze neki, valaki mindig elkapta :)

Az évzáró elég hosszúra nyúlt, így a végére tervezett séta és fagyizás elmaradt, de a fagyit itthon bepótolták a kis drágák :)

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr504564791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása