Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Pöti kukucs II

2010.03.06. 19:01 - L.Moni

Az lemaradt az előbb, hogy már majd 1 kiló a drága:)) A korának megfelelően fejlődik.Az elején kicsit rámhozta a csaj a szívbajt, mert elkezdte kérdezgetni, hogy minden rendben volt-e a 18. heti ultrahangon. Többször rákérdezett egymás után. Aztán ahogy láttam a kis virgonc…

Pöti kukucs:))))

2010.03.06. 18:33 - L.Moni

Z névnapi ajándéka volt. Elmentünk 4D ultrangra:)Pötibabánk nagyon szégyenlős volt, mozgolódott ugyan de a fejét belefúrta a méhlepénybe. Próbálta a doktornő becserkészni de nem sikerült. Úgy volt vele kicsikénk, hogy gyönyörködjünk benne azután ha megszületik:)Kaptunk…

Végre úszáson

2010.03.06. 18:12 - L.Moni

Már hetek óta nem jutottunk el. Három alkalmat kihagytunk. Ma reggel kérdeztük cicust menjünk-e lelkesen válaszolt, hogy igen és már ugrott is készülődni.A kocsiban már elkezdett alkudozni az apjával, hogy ma nem fog beleugrani a vízba, csak belemászik. Ott villámsebesen kellett…

Gyerekszáj

2010.03.05. 12:35 - L.Moni

- Anyucika, most Én vagyok a Pöti és bele akarok bújni a pocakodba- nem lehet kicsim, ott a Pöti van- én is be szeretnék menni oda, anyu engedj be persze közben hízelgett és felhúzta a pólómat:)))))))))))) 

Csodás meglepetés:))

2010.03.05. 07:51 - L.Moni

Tegnap reggel telefonált nővérkém. Erre dolgozik a férje Ő ma szabadnapos és vele jön és ha belefér az időbe akkor beugranak. Ne éljem bele magam, mert inkább nem, nagyon sok a munka, de ha mégis akkor legyünk itthon, ne jöjjenek hiába.Majd délután csörgött a telefon és…

Életem része

2010.03.04. 14:46 - L.Moni

Aminától kaptam ezt a díjat azaz inkább ez nem is díj, egy elismerés:)) nagyon-nagyon szépen köszönöm:))Igazán jó érzés számomra, hogy az "életünk része" lett Ő is. Rendszeresen olvasom a sorait. Vele izgulok, örülök, drukkolok. Mint ahogy Ő is velünk:))Remélem…

Anyucika, olyan nagylányos vagyok

2010.03.04. 13:54 - L.Moni

Címkék: gyerekszáj

Kapott törpikénk egy nyakláncot a hozzá való karkötővel együtt. Nagyon örült neki. Boldogan akasztotta a nyakába, húzta fel a csúklójára. Milliószor megköszönte:) Illegett-billegett benne, majd kimondta a gondolatát:"Anyucika, ezzel olyan nagylányos vagyok":))))))))

Vérvétel

2010.03.04. 13:51 - L.Moni

Annyi minden vizsgálatra küldenek egy kismamit, hogy az már szörnyű:(Kedden voltam vérvételen. Terheléses cukor. Éhgyomorra levettek egy adagot majd reggelizni kellett és egy óra múlva megismételték.Grétikém olyan nagyon ügyesen viselkedett. Türelmesen várt velem. Beszélgettünk,…

Miért nem tud aludni sokáig mint más kis gyerek????????????

2010.03.01. 10:33 - L.Moni

Címkék: alvás kert korán ébredés

Már lassan és szomorúan megszokjuk, hogy korán kelő cicusunk:(A mai viszont még korábbi volt mint szokott. Hajnali 3/4 5-kor felsírt, hogy anyuci. Szóltam neki, hogy itt vagyok. Akkor jött az édesapucika? Válaszolt neki, hogy Ő is itt van. Aztán pár perc múlva a párnáját…



süti beállítások módosítása