Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Első karácsonyunk négyesben

2010.12.25. 12:24 - L.Moni

Címkék: karácsony jézuska ajándékok

Kissé döcögősen indult a tegnapi nap. A Szász családnév helyett inkább Bénáék nevet kellett volna viselnünk.

Reggel még teljesen kilátástalan volt, hogy a nap folyamán karácsonyi hangulatba kerülünk. Aztán kicsit összeszedtük magunkat (naná, hatottak a gyógyszerek) és a lakás lassan rendbejött, a gasztroajándékok becsomagolásra kerültek és még Grétikét is sikerült kellően fellelkesíteni, hogy estére jön a Jézuska.

11 körül apa és lánya elment kalácsot venni és meg angyalkásat játszotam. Fejdíszítettem a karácsonyfát. Gergőke menet közben elaludt (hála az Istennek 3 órát szuszizott, napok óta ez volt a leghosszabb alvása, igen az éjszakákat is beleértve) én meg befejeztem a fát és takarítgattam. Mikor visszaértek volt ám lelkesedés és öröm:)) Nagyon tetszett/tetszik a kicsi lánynak a fa.

Ezután én már a konyhában ténykedtem, apa meg lánya pedig játszott, pakolászott tv-t nézett. Grétus néha megjelent és segített nekem aztán egyszer csak elaludt. Gergőke meg pár perc múlva felébredt. Hatalmasra nyílt szemekkel és tátott szájjal bámulta a fát. Nagyon tetszett neki a csillogása:) Könnyes szemmel néztük az örömét.

Míg cicusunk aludt 90 %-ban elkészültem a vacsorával és még a maradék ajándékokat is becsomagoltam.

Amikor kinyitotta a kicsi lány a szemét boldog felkiáltással rohant a fához. "Itt volt, itt volt. Hozott nekünk, hozott nekünk" Meggyőztük, hogy öltözzön fel csinibe és úgy kezdjük el bontogatni az ajándékokat.

Nagyon belejött, még Gergőciét is Ő bontotta fel:)

A Jézuska nagyon jó dolgokat hozott ám, csupa olyat amit Grétike szeretett volna. Bogyó és Babóca társasjáték, AnnaPetiGergő könyv, másik mesekönyv, órás matricáskönyv és egy nagyon szép borostyán lánc. Gergőkének pedig szintén egy borostyánláncot (Ő már egy ideje hordja) meg egy zenélő, mászásra ösztönző hengert.

Én kaptam egy gravírozó gépet:))). Már jó pár éve szeretnék de eddig mindig el lett napolva. Na most megkaptam karácsonyra. Resszkessenek a poharaink:))) Már alig várom, hogy ki tudjam próbálni, majd ha csiripcica megy oviba akkor nekiállok alkotni:))

Ajándékozás után leültünk vacsorázni. Ahoz képest, hogy milyen fáradtan csináltam nagyon finom menüt állítottam össze. Baconbe göngyölt csirkemell sárgarépával és cukkinival töltve. Vörösborban, zöldségágyon párolva. Mellé volt zöldséges rizs. Rántott cukkini és brokkoli. A vörösboros párolt zöldséget pedig tejszínnel felöntöttem és összeturmixoltam. Isteni mártás volt belőle.A desszert pedig túrórudi kuglóf.

Vacsora után még játszottunk. Gergőke fél 10-kor került ágyba Grétike pedig 10 óra után.

Nagyon jó volt a szentesténk, immáron négyesben:))

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr102538307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása