A csütörtök éjszaka már jobb volt. Fel-fel sírt ugyan álmában de fel nem ébredt.
Pénteken a nyűglődés is kevesebb volt talán. De azért akadt. Hisztizett az alvás miatt, az evés miatt, a játék miatt. Mindenért. A legkedveltebb szava mostanság, amit egész nap, még álmában is hajtogat az a nem! Mindenre ezt válaszolja. Élből ellenkezik. Haragszik rám, ezt érezteti, viszont nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy hiányzom neki. Mivel haragszik kevesebbet bújik. Ezt úgy próbálja megoldani, hogy feküdjek mellé de ne érjek hozzá. Ő megérint a kezével de nem bújik szorosan hozzám. Aztán egy kis idő múlva közelebb és közelebb fészkelődik végül szorosan hozzám bújva elalszik. A cumit egyre ritkábban kéri. Inkább csak este, fürdés után. De akkor mondjuk neki, hogy nincs és kezdi megérteni. Mondja Titi vitte.
Viszont cumi nélkül korábban kel. Már megszoktuk a 1/2 7-7-es keléseket, erre Ő napok óta 1/2 6-6 körül kel. Utána persze az álmosság miatt is nyűglődik. Plussz még az az átok cumi is hiányzik. De már 3 éjszaka volt nélküle. Egyre ritkábban jut eszébe.
Azt hiszem az első nehéz napok végetérnek szép lassan. Lehet, hogy lesz még egy fellángolás, hogy kéri de akkor már talán könnyebb lesz. Talán nem fogja zokogva kérni. Talán nem fog engem utálni azért mert nincs. Ez még a jövő titka.
Elkiabáltam. Míg írtam a bejegyzést csinci Z.-vel fent játszott volna. Azért csak volna mert extra nagy hisztit levágott, hogy én nem vagyok fent. Most itt ül lent a kis székén, joghurtot eszik, nagyon álmos és nyűgös. Sír, magyaráz felváltva. De legalább az apja is látja milyen nehezek a napok szerda óta.
