Hát ennyi volt:(( Magasról lehet a legnagyobbat esni. Mi pedig a fellegekben voltunk és túl gyorsan zuhantunk. Elment tesóbaba:((( nagyon-nagyon fáj. Nem testileg. Azt kibírom. Hanem a szívem és a lelkem. Olyan nagyon örültünk, hogy Ő minket választott és ennyi volt csupán. 11 hét, a 40 helyett és a boldog évek helyett könnyek.

Csak a hétfőn legyek túl valahogy aztán talán másabb lesz. Most egyzserűen nem tudok róla beszélni. Pedig hívnak a barátaim a családom. De nem megy. Csak Grétikére és Zolira van szükségem. El akarok bújni a világ elől. Nincs szükségem a sajnálatra, a "lesz hamarosan másik baba" mondatokra. Egy kicsit el akarok bújni. Felfogni és megpróbálni megérteni a történteket és nem a miérteket keresni. Magam vádolni. Miért kell nekünk megszenvedni minden gyermekünkért? Miért nem lehetünk egyszerűen csak boldog szülők? Miért kell nekem kétszer is átélni azt, hogy elveszítem a babám, míg másra csak ránéznek és terhes lesz és meg is tudja szülni? Miért?

Azt hittem jobb lesz ha leírom. De csak rosszabb. Jobban fáj, mint fájt eddig.