Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Segítség nélkül is tud rosszalkodni:))

2009.03.06. 22:43 - L.Moni

Ma reggel kicsit hőemelkedése volt a cicusomnak mert szörcsögött az orra. Így lemondtam a bölcsit és itthon maradtunk. Nem szeretnék azon szülők egyike lenni akire újjal mutagatnak az anyukák: Ő hozta el betegen a lányát és fertőzött körbe mindenkit. Kiscica vérig sértve érezte magát. Látványosan szenvedett. Nem volt jó ha mesét olvastunk. Ha rajzoltunk, ha játszottunk. Mindennel baja volt. Délután szintén hasonlóan zajlott. Pdig a déli alvásból nagyon jókedvűen ébredt. Játszottunk. Sütöttünk kakaós mini csigákat. Aztán és megkértem, hogy játszon kicsit egyedül, összedobom a lakást. Elpakoltam a játékait és míg elővettem a porszívót mindent újra ledobált. Én visszraktam és elmagyaráztam neki, hogy nem lehet mindig rendetlenség a lakásban. Nem igazán értett velem egyet. A felmosóvíz felét kipacsálta míg a konyhát felsöpörtem. Mosogatás közben fél tubus aranyszínű konturfestéket kent a klaviatúrára és még Ő perlekedett utána velem mert rászóltam. Miután kivakartam Őt a festékből, gondoltam befejezem a konyhát. A következő pillanatban már az étkező asztal tetején állt és a festményt tanulmányozta közelről (remélem nem lett baja) Utána hozzá akart jutni a kakaós csigákhoz és gondolta úgy egyszerűbb számára ha lerántja a terítőt.

Szóval nem unatkoztunk egyáltalán:)) Kellőképpen gondoskodott a kis drám arról, hogy lekösse a gondolataimat teljesen:))

Hőemelkedésnek nyoma sincs. A déli alvással tovaszállt. Holnap megint megyünk úszni, ott kellőképpen le fogja tudni vezetni a felesleges energiáit. Lehet csak ketten megyünk, apa még nincs itthon. Egy kollégájának ünneplik a születésnapját. Nem lennék meglepve ha csak reggel jönne. Aztán meg velem fog veszekedni mert másnapos és fáradt:(

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr78986389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amina09 2009.03.08. 07:41:39

Remélem Gréta baba már teljesen jól van. Ha már ilyen kis rosszcsont volt,biztos nem volt olyan komoly a betegseg, a hőemelkedés :)
Boldog nőnapot Nektek ;)