Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Hát ez a nap is eljött :(

2009.01.11. 18:07 - L.Moni

2009. 01. 09. Egy fontos nap amit szerettem volna még ha nem jön el. Kicsi lányom ezen a napon határozottan elutasította a szopit és azóta sem hajlandó elfogadni. Én szívem szerint még szoptatnám, akár 2 éves koráig de erőltetni nem lehet. Úgy érzem vége van közöttünk valami meghitt, mély, csak kettőnkről szóló dolognak és soha többé nem lesz ilyen. Lesz más ami csak rólunk szól. Ami csak a miénk, de ez már nem jön vissza. Bevallom sírtam. Olyan nagyon boldog voltam, hogy a kezdeti nehézségek ellenére sikerült összeszokni. Hogy ügyesen megtanulta, hogy jut a legtöbb tejcsihez. Hogy pár hónap után már nem kellett cumisvegből neki lefejt tejet adni. Hogy 7 hónapos koráig csak belőlem táplálkozott. Hogy mennyire ragaszkodott ehhez hosszú hónapokig. Pontosan 16 hónapos koráig. Most feltárul egy új világ. Teljesen mások lesznek a reggelek most is bújik hozzám. Talán hosszabb ideig is mint amikor még szopizott, de nekem akkor is hiányzik:(

Mások véleménye szerint már épp ideje volt, már csak ártott a 16 hónapos gyermekemnek a napi kétszeri szopi. Szerintem meg használt. Az utóbbi időben már nem fő táplálék volt számára az anyatej. Neki is inkább egy szoros kötelék volt ami még jobban hozzám láncolta. Az a bizonyos láthatatlan köldökzsinór most lazult egy kicsit:(

Nehéz.

Nehéz felfogni, hogy ilyen nagyon rohan az idő, hogy hamarosan már 1,5 éves nagylány. Már most is vannak önálló döntései, lépései. Ő is egy határozott, erős jellem. Tudja mikor mit akar. Egy reggelúgy ébred, hogy nem kell és nem változtat a döntésén. Úgy viselkedik mintha nem is lett volna számára az fontos:( Pedig az volt, tudom.

Most elfogadom a döntését és megpróbálom magammal elhitetni, hogy ez mindkettőnknek így a jó. Neki mert már nagy lány nekem mert így lehet hamarabb jön össze a tesóbaba.

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr37871292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.