Gréti & Gergi

A kis családom mindennapjairól, de legfőképpen a mi kis csodánkról, Grétáról. 2010 július 2.-án bővűlt a mi kis családunk és most már Gergő is az életünk része:) Ő sem maradhat ki a jóból:)

Októberi kirándulás - Nyíregyháza

2015.10.28. 20:21 - L.Moni

Évek óta szerettünk volna elmenni, most úgy gondoltuk, itt az idő :). Még nyáron lefoglaltam a szállást egy panzióban és azóta vártuk, hogy végre október legyen. Csütörtök este összepakoltam majd péntek délelőtt autóba ültünk és elindultunk.

A szállás korrekt volt, mikor odaértünk rögtön elfoglalhattuk a szobánkat. Z ki is használta a lehetőséget és aludt egy keveset - csütörtökön későn ért haza (éjfél után) és fáradt volt - majd felkerekedtünk és elmentünk sétálni. Hát, nem a legszebb város Nyíregyháza. A város építészei mindent elkövettek, hogy semmi összhang ne legyen az épületek között. Na meg arra is figyeltek, hogy ne legyen a városközpont közelében fű. Mindenhol díszkő volt lerakva. A gyönyörűen felújított száz éves épület mellett egy nagyon csúnya szocreál förmedvény "díszelgett". Sáta közben beültünk kávézni, a minik meg forró csokiztak. Kerestünk játszóteret is, nem volt könnyű találni. Egy idős hölgy kísért el minket egyhez, de sajnos az felújítás alatt volt, nem lehetett bemenni. Mivel korán volt kocsiba ültünk és elmentünk Sóstóra, ott volt játszótér ahol nagyon jót játszottak a gyerekek, majd sétáltunk egy kicsit a tóhoz. Mikor elkezdett hűlni a levegő visszamentünk a szállásra.

Szombat reggel viszonylag hamar keltek a minik, de a laptopomon lévő mese segítségével sikerült Őket lenyugtatni, így Z tudott pihenni. Reggeliztünk, kávéztunk majd elindultunk. A kockapalotával kezdtünk. Nekem kicsit csalódás volt, a kedvenc boltunkban bővebb a lego választék, mint ott. És még drágábban is adják. Miután a Müllerben beszereztük a karácsonyi gumicukrot (1 kg gumimaci, Z és a minik örömére), kocsiba ültünk és megint kimentünk Sóstóra, minden ott van egy rakáson. A skanzent néztük meg. Órákig sétáltunk, megnéztük az összes épületet, meséltük a gyerekeknek milyen is volt az élet régen. Élvezték/élveztük. Mondjuk kicsit szomorúan tapasztaltuk, hogy alig voltak ott emberek, pedig így még könnyebb a gyerekeknek is megtanulni a történelmet. Délután átmentünk a strandra, egész jó kis fürdő van ott. Sok csúszda, több medence. Estig ott voltunk, fürödtünk kint és bent, még én is csúszdáztam (igaz csak 2 alkalommal tudtak rávenni). Este beszereztünk egy óriás pizzát, megvacsoráztunk majd az apraja hamar ki is dőlt. Extrán elfáradtak :).

Vasárnap reggel óra szerint nagyon korán keltek, aztán rájöttünk, óraállítás miatt ez bizony a megszokott időpont. Összepakoltunk. Levittük az értékesebb csomagjainkat a panzió egy zárható irodájába, majd elmentünk az állat parkba. Épp kinyitott mikor odaértünk, de már voltak páran. Megnéztük a térképet mi ki volt táblázva, majd nekiindultunk. Csak mentünk és mentünk. Láttunk pingvineket, fókákat, gyönyörű halakat, cápákat. Rengeteg papagájt, fehér tigrist. Ázsiai és afrikai elefántot, tevét, gorillát, párducot, zsiráfot és még sorolhatnám. Félidőben megnéztük a fókashowt. Ott lehetett ülni, így legalább pihentünk egy keveset. A fókák nagyon ügyesek voltak, élmény volt látni Őket. Délután 3 körül jöttünk el az állat parkból. Mire a szálláshoz értünk, hogy felvegyük a csomagjainkat Gergely elaludt, Gréta se bírta sokkal tovább. Hazafelé dugóba kerültünk, így elég későn értünk haza. A lakás hideg volt de az ágyaink legalább kényelmesek.

Jó volt a kirándulás :) Mondjuk, ez az első város ahová én nem vágyok vissza. Egyenlőre :).

A bejegyzés trackback címe:

https://gretababa.blog.hu/api/trackback/id/tr958029984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása